Club Atlético de Madrid S.A.D Hungarian Fan Club
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 

Spanyol liga

Spanyol liga : BAJNOK A REAL

BAJNOK A REAL

  2007.06.18. 14:26

Fabio Capello, a királyi gárda trénere elismeri, hogy nagy hiba volt az angolt elengedni, majd kitenni a csapatból.

Jose Antonio Reyes kettő és Mahamadou Diarra egy találatával a Real Madrid legyőzte a Mallorca együttesét a Santiago Bernabeu-stadionban, és ennek köszönhetően négy év után újra megnyerte a bajnoki trófeát.

A találkozó előtt néhány nappal Beckham kijelentette, hogy ez pályafutásának legnehezebb szezonja.

„A mai győzelemmel minden a helyére került – mondta a harminckét éves középpályás. – De most már csupán a nagyszerű dolgokra emlékszem.”

Mint ismeretes Beckham januárban aláírt MLS-ben szerepló Los Angeles Galaxy együtteséhez, hiszen a Real nem akarta meghosszabbítani a szerződését, sőt amikor ezt bejelentette ez, Fabio Capello vezetőedző egy hónapra ki is tette őt a csapatból, és csupán az edzéseket látogathatta az angol sztár.

A tegnapi mérkőzés után azonban Beckham három fiával, és feleségével, Victoriával, egy angol zászlóval a hátán ünnepelhette a madridiak harmincadik bajnoki címét.

„Fantasztikus, hogy itt van velem a családom – nyilatkozta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a játékos. – Ők mellettem álltak a nehezebb időszakokban is. Látszik az is, hogy most ők is nagyon boldogok.”

Beckham egyébként az előző héten bokasérüléssel bajlódott, de a játékot vállalata, azonban a sérülés miatt Fabio Capellónak le kellett őt cserélnie a hatvanötödik percben, amikor a fővárosiak még 1-0-s hátrányban voltak.

„Két dologban hibáztam ebben a szezonban – nyilatkozta a madridiak edzője a mérkőzés után.- Az első az volt, hogy nem hosszabbítottam meg Beckham szerződését, a második pedig, hogy kitettem a csapatból."

A Real egyébként hetvenhat ponttal végzett a tabella élén az azonos pontszámú Barcelona előtt, a két csapat közt az egymás elleni eredmény döntött, amely a Capello-csapat javára billentette a mérleg nyelvét.

SPANYOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, 30. FORDULÓ - EMLÉKEZTETŐ

REAL MADRID-REAL MALLORCA 3-1
Real Madrid - Real Mallorca 3:1
Helyszín: Madrid, Bernabeu-stadion
Nézőszám: 82000
Játékvezető: Muñiz Fernández

REALl MADRID REAL MALLORCA
Iker Casillas Moyá
Míchel Salgado Héctor
Cannavaro Nunes
Sergio Ramos Ballesteros
Roberto Carlos Navarro
Emerson Varela
Diarra Pereyra
Beckham Baszinasz
Robinho Jonás
Raúl Arango
Van Nistelrooy Víctor
Vezetőedző: Vezetőedző:
Fabio Capello Gregorio Manzano


Gólszerzők: Reyes (68., 83), Diarra (80.), ill. Varela (17.)
Cserék: van Nistelrooy h. Higuain (33.), Emerson h Guti (46.), Beckham h Reyes (66.)ill. Nunes h Ivan Ramis (36.), Victor h Maxi Lopez (67.)
Sárga lap: Reyes (71.), Salgado (85.), ill. Victor (19.), Gutierrez (27.)

 
 
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
 
Intertoto Kupa
Van esély?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!