25 millió font
2007.06.21. 19:54
Fernando Torres ( Spanyol ) sokat ér .
Rafa Benítez 25 millió fontot fizettetne Fernando Torresért
Rafa Benítez vezetőedző kérésére a Liverpool FC tárgyal a spanyol labdarúgás egyik legnagyobb sztárjának, Fernando Torres szerződtetéséről. Az angolok klubcsúcsot jelentő 25 millió fontot fizetnének az Atlético Madridnak.
A még mindig csak 23 éves csatár már régóta szerepel Európa élklubjainak kívánságlistáján, de a játékos és munkaadója eddig mindig ellenállt az ajánlatoknak. Az Atlético azonban a vasárnap befejeződött spanyol bajnokságban sem ért el nemzetközi szereplést biztosító helyezést, így könnyen elképzelhető, hogy a nemzetközi szinten is bizonyítani akaró csatár most már együttest cserél.
A madridi klub 27 millió fontért elengedné legjobb futballistáját, a Liverpool azonban ennyit nem akar fizetni. Az angolok azt tervezik, ha a 25 milliós ajánlat sikertelen lesz, akkor az üzletbe „beleveszik” Luis Garciát, aki 2003-ban már szerepelt az Atléticóban.
A néhány hónappal ezelőtt tulajdonosváltáson „átesett” liverpooliak eddig senkit sem vettek, pedig sajtóinformációk szerint 100 millió font körüli összeg áll a gazdasági stáb rendelkezésére. Nemrég a szurkolók meg is kérdőjelezték a két tulajdonos, George Gillett és Tom Hicks szándékait, de ha Fernando Torres valóban az Anfieldre kerül, akkor megnyugodhatnak a kedélyek.
Fernando Torres 212 hivatalos mérkőzésen öltötte magára az Atlético Madrid mezét, 82 gólt szerzett. A spanyol válogatottban 42 találkozón 14 alkalommal volt eredményes.
Liverpoolban egyébként Djibril Cisséért fizettek eddig a legtöbbet, az elmúlt szezonban az Olympique Marseille-ben villogó csatárért 2004-ben 14 milliót kapott az Auxerre.
|