Kikapott a REAL!
2007.01.28. 16:34
Villarreal-Real Madrid 1-0
fotó: Reuters
Gago próbálja elvinni a labdát Josico mellett Aktívan kezdett a hazai pályán játszó Villarreal, a madridiak nem tudták az első percekben megtartani a labdát. Igaz, a pályaválasztó fölénye helyzetek helyett inkább csak szögletekben mutatkozott meg.
A 16. percben Robinho előtt nyílt óriási lehetőség a vezetés megszerzésére: mindenki előtt/mögött elment a labda, a kis brazil a hosszú oldalon átvette, meg is igazíthatta a játékszert, de nemcsak a kapus, hanem a kapu mellett is elcsavart.
Félóra elteltével Gago labdát vesztett a félpályánál, a Villarreal szépen építette fel támadását. Iker Casillas kétszer is bátor kivetődéssel mentett, majd Cani a kapu fölé lőtt.
A hajrában Cygan ért bele szerencsétlenül egy középre lőtt labdába, a hazai szurkolók azonban megkönnyebbülhettek, ugyanis a játékszer a háló tetején landolt. A szöglet után azonban hamar visszakerült a labda a Villarreal kapuja elé, az elalvó védők között Higuain kiugrott, de lövését lábbal védte Viera.
Az 58. percben Sergio Ramos tesztelte távolról Vierát, majd a másik oldalon Senna lövése vágódott le a kétségbeesetten közbelépő madridiakról.
A 67. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, Matias Fernandez kiugratta Marcost, ő pedig ellőtte a labdát Casillas kapus mellett.
A Villarreal jól tartotta az eredményt, a realosok nem tudtak a védelem mögé kerülni. Pellegrini edző a végén lehetőséget adott az új szerzeménynek, a dán Tomassonnak is, aki győztes meccsen debütált, mivel a Villarreal végül megnyerte 1-0-ra a találkozót. A Real Madrid vereségével elszalasztotta azt az esélyt, hogy - akár csak egy napra is - a tabella élére ugorjon.
|