fotó: Reuters
Klose (jobbra) két gólt szerzett a Hertha ellen
Szélesi Zoltán és Huszti Szabolcs csapata egymás ellen lépett pályára, de míg a Cottbus légiósa a kispadon kezdett (és ott is töltötte a mérkőzést), addig a középpályás majdnem végig játszotta a mérkőzést, és csapata győzelemnek is örülhetett.
Bert van Marwijk nyáron távozik Dortmundból
A holland szakvezető 2004-ben érkezett Dortmundba, ahol Matthias Sammert váltotta a kispadon.
Dárdai Pál is kezdő volt a Herthában, ám a berlinieknél hiányzott a sérült gólzsák, Pantelics. A Bajnokok Ligájában érdekelt Werder Diego büntetőjével szerzett vezetést, ám egy perc múlva a büntető előtt kezező Simunic kihasználta a brémai védelem ügyetlenkedését, és egyenlített.
A 32. és 40. percben Klose kétszer megzörgette Fiedler hálóját, erre már nem volt válaszuk a fővárosiaknak. Dárdai a szünet után már nem jött ki a többiekkel, Neuendorf váltotta a magyar középpályást.
Értékes pontokat vesztett hazai pályán a Bayern München, amelyet a Mönchengladbach tréfált meg. A 23. percben Magath csapata szerzett vezetést, miután Demichelis befejelte Schweinsteiger szabadrúgását. Mindössze tíz percig volt azonban a bajoroknál az előny, ekkor Delura értékesítette Insua labdáját.
Egyre nehezebb helyzetben van a Hamburg, amely kiesési rangadót bukott a Bochum otthonában: a hazaiak az ötödik percben Dabrowski révén vezetést szereztek, de ezt az első játékrész végén Ljuboja még ki tudta egyenlíteni.
A 70. percben a nemrég beállt Bechmannt felrúgta Reinhardt, a szabadrúgáshoz Misimovics állt oda, és a bosnyák futballista 18 méteres remek lövését nem védhette Wächter. A végén van der Vaart idegei felmondták a szolgálatot, hátulról csúnyán beleszállt Bechmannba, ezért azonnali piros lapot kapott.
A ráadásban brusztolta ki a győzelmet a Borussia Dortmund: Dédé beadását Tinga szépen játszotta vissza Smolarek elé, és a lengyel támadó közelről bevette a Wolfsburg kapuját.
15. FORDULÓ
- Bayern München-Mönchengladbach 1-1 (Demichelis 23. ill. Delura 33.)
- Werder Bremen-Hertha 3-1 (Diego 24.-11-es, Klose 32., 40. ill. Simunic 25.)
- Dortmund-Wolfsburg 1-0 (Smolarek 90+1.)
- Bielefeld-Leverkusen 0-0
- Bochum-Hamburg 2-1 (Dabrowski 5., Misimovics 70. ill. Ljuboja 42.)
- Cottbus-Hannover 0-1 (Cherundolo 22.)
1. Werder Bremen | 15 | 9 | 3 | 3 | 39-19 | +20 | 30 |
2. Schalke 04 | 14 | 9 | 2 | 3 | 25-16 | +9 | 29 |
3. VfB Stuttgart | 15 | 8 | 4 | 3 | 27-19 | +8 | 28 |
4. Bayern München | 15 | 8 | 3 | 4 | 24-18 | +6 | 27 |
5. Hertha BSC Berlin | 15 | 6 | 6 | 3 | 26-22 | +4 | 24 |
6. Borussia Dortmund | 15 | 5 | 7 | 3 | 19-16 | +3 | 22 |
7. Arminia Bielefeld | 15 | 5 | 6 | 4 | 22-17 | +5 | 21 |
8. Nürnberg | 14 | 4 | 8 | 2 | 18-14 | +4 | 20 |
9. Bayer Leverkusen | 15 | 5 | 4 | 6 | 24-22 | +2 | 19 |
10. Wolfsburg | 15 | 4 | 7 | 4 | 10-12 | -2 | 19 |
11. Hannover | 15 | 5 | 4 | 6 | 14-22 | -8 | 19 |
12. Eintracht Frankfurt | 14 | 3 | 8 | 3 | 17-19 | -2 | 17 |
13. Energie Cottbus | 15 | 4 | 4 | 7 | 17-22 | -5 | 16 |
14. VfL Bochum | 15 | 4 | 3 | 8 | 20-29 | -9 | 15 |
15. Alemannia Aachen | 14 | 4 | 2 | 8 | 20-26 | -6 | 14 |
16. Mönchengladbach | 15 | 4 | 2 | 9 | 12-20 | -8 | 14 |
17. Hamburg | 15 | 1 | 8 | 6 | 13-19 | -6 | 11 |
18. Mainz | 15 | 1 | 7 | 7 | 10-25 | -15 | 10 |