Dárdai
2006.11.03. 19:15
Dárdai bokasérülést szenvedett ezért meccseket kell kihagynia!
Balszerencsés véget ért Dárdai Pál számára a Hertha délutáni edzése, ugyanis a magyar válogatott futballista megsérült a gyakorláson. A 30 éves középpályás Kevin Boatenggel csatázott a labdáért, amikor a földön maradt, nem tudta folytatni a gyakorlást. Az első diagnózis szerint külsőbokaszalag-húzódása van Dárdainak. Azt, hogy milyen súlyos a magyar futballista sérülése, csak a későbbi vizsgálatok alapján derül ki, az viszont biztosnak tűnik, hogy a hétvégi, Nürnberg elleni bajnokin nem számolhat vele Falko Götz vezetőedző.
A korábban sokat mellőzött Dárdai ebben a szezonban alapembernek számít a berlini csapatban, kilenc bajnokin kapott bizalmat a szakvezetéstől, és ezt két góllal hálálta meg.
Nem a pécsi nevelésű középpályás az egyetlen, akire nem számíthat Götz a hétvégén, hiszen Van Burik is sérült, valamint nem egészséges Pantelics, Simunic és Chaded sem, utóbbi három viszont talán vállalhatja a hétvégi találkozót. Dárdaihoz hasonlóan egyébként bokasérüléssel bajlódik a török középpályás, Yildiray Bastürk is.
|